I. Egy hangon, az Összhang Táncfesztivál

Találkozzunk 2013. június 2-án / vasárnap/ az oroszlányi Kölcsey Ferenc Művelődési Központban! Segíts nekünk, hogy egy hangon legyen az összhang! Jelentkezési lapot az alábbi email címen igényelhetsz! egyhangonazosszhang@gmail.com

4. Értékelés:

 

A 3 tagú zsűri, olyan szakmai tekintélyekből áll össze, akik rendelkeznek az általuk pontozott táncstílus formai, illetve tartalmi követelményeinek ismeretével.

A zsűrit úgy kell elhelyezni, hogy a színpadot jól lássák, és helyük legalább öt méterre legyen a színpad elülső vonalától. A szakmai zsűri, egymással megbeszélheti a látottakatAz egyes produkciók pontozólapja az eredményhirdetést követően átvehető a verseny szervezőitől. A zsűri az értékelésért  felelősségre nem vonható.

 

  • 4.1 Szempontok:

 

Táncosok minősítésében

 

Technikai tartalom

-          nehézségi szint

-          kivitelezés

-          adott stílus jellemző jegyei

Koreográfia

-          egyediség

-          ötletesség

-          mondanivaló

-          megfelel-e az adott korosztály életkori sajátosságainak

-          zenéhez való viszony

-          térhasználat

-          csapatoknál, formációknál az egymásra való odafigyelés, közös koncentráltság

 

 

Koreográfusok minősítésében

 

Technikai tartalom

-          elemek technikailag helyes használata a koreográfiában

-          nehézségi szint

-          adott stílus jellemző jegyei

-          zene és tánc kapcsolata

Koreográfia

-          egyediség

-          ötletesség

-          mondanivaló

-          megfelel-e az adott korosztály életkori sajátosságainak

-          zenéhez való viszony

-          térhasználat

-          zenében való gondolkodásmód

-          tartalom, hatás, üzenet

-          szimbólumok és szemiotikai jelek használata

-          kreativitás, újítás, formabontás

 

Előadás mód

-          csapatszellem, csapatmunka

-          egység, alázat

-          gondolatiság átadása, megértése, helyes közvetítése

-          a tánc szeretete, szenvedélye

-          hozzáállás, hit és erő

 

Pontlevonás

-          szabályok és tiltások figyelmen kívül hagyása

 

 

Diszkvalifikáció

-          a zsűri diszkvalifikálja azon versenyzőket, akik nem tartják be a szabályokat, vagy valótlan adatokkal neveznek

-          akiket az értékelési szempontok alapján, nem tudnak minősíteni

-          akik nem jelennek meg a versenyen, három felszólítás után a színpadon



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 14
Tegnapi: 8
Heti: 14
Havi: 23
Össz.: 8 982

Látogatottság növelés
Oldal: Értékelés
I. Egy hangon, az Összhang Táncfesztivál - © 2008 - 2024 - egyhangonazosszhang.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »